A poszt egy megosztott felvétel kísérőszövege. A videó a leirat bal alsó sarkában olvasható „2026 08 13 – EGY BOGÁR NAPLÓJA” felirat és a tudástárban tárolt videóadatlap szerint Bogár László csatornájának „Istent játszó ember, avagy globális techno-diktatúra közeleg” című, 46 perces, 2026. augusztus 12-i beszélgetéséből származik, amelynek vendége a poszt szerzője. A poszt augusztus 31-i, tehát a felvétel bő két héttel korábbi: a benne elhangzó időhatározók nem a megosztás napjára vonatkoznak. A poszt szövege és a leirat között tartalmi ellentmondást nem találtam; a poszt a videó egyik mondatát emeli ki, és a „Ez nem utópia, hanem borítékolható” fordulattal bizonyosságként állítja.
A legfontosabb lelet éppen ez a bizonyosság. A „useless class” kifejezést Yuval Noah Harari alkotta, akire a videó név szerint hivatkozik — és Harari a saját, 2022. december 21-i keltezésű kérdés-válasz oldalán azt írja, hogy a több százmillió embert a munkaerőpiacról kiszorító forgatókönyv „a legrosszabb eset”, ám „nem prófécia, csak lehetőség”, továbbá hogy „a technológia soha nem determinisztikus”, és a kifejezést szándékosan provokatívan alkotta meg, hogy felhívja a figyelmet a veszélyre. Ugyanezt a feltételességet őrzi a két 2017-es Guardian-esszéje is: ott „billions of humans might become unemployable”, illetve „by 2050 a new class of people might emerge” szerepel. A poszt tehát erősebb regiszterbe helyezi az állítást, mint a saját hivatkozott forrása: lehetőségből eldöntött tényt csinál.
A mért adatok eddig nem igazolják a tömeges kiszorulást. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 2026. június 1-jei empirikus áttekintése szerint a termelékenységi hatások valósak, de egyenetlenek, „a nagy léptékű álláskiszorítás továbbra is korlátozott”, és a néhány százalékos munkaidő-megtakarítás eddig nem jelent meg magasabb kibocsátásban, bérben vagy foglalkoztatásban. Az ILO 2025. május 20-i globális kitettségi indexe szerint a dolgozók negyede dolgozik valamennyire generatív MI-nek kitett foglalkozásban, a legfelső kategóriába a világ foglalkoztatásának 3,3 százaléka esik, és mivel a legtöbb munkakör emberi közreműködést igényel, a legvalószínűbb hatás a munkakörök átalakulása, nem megszűnése; az ILO 2026. július 8-i ASEAN-tanulmánya is azt közli, hogy nagy léptékű állásvesztésre eddig nincs bizonyíték. A Világgazdasági Fórum 2025. januári előrejelzése 2030-ig 170 millió létrejövő és 92 millió kiszoruló állással, tehát nettó 78 milliós növekedéssel számol a vizsgált formális állások körében (a robotika és autonóm rendszerek esetében nettó ötmilliós csökkenéssel). A magyar és uniós számok is stabilitást mutatnak: a KSH 2026. augusztus 28-i gyorstájékoztatója szerint 2026 júliusában a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt, az Eurostat 2026. július 30-i közlése szerint pedig az uniós ráta 6,0 százalék, egy évvel korábbihoz képest változatlan.
Ez nem jelenti, hogy az aggodalom alaptalan. Ugyanezek a források kockázatokat is megnevezenek: az ILO-áttekintés a növekvő egyenlőtlenséget, a pályakezdők álláslehetőségeinek szűkülését és a munkaminőség romlását emeli ki; az IMF 2024. januári tanulmánya szerint a tőkejövedelmi csatornán a vagyoni egyenlőtlenség minden forgatókönyvben növekszik, a bérek szóródása pedig attól függ, mennyire kiegészíti az MI a magas jövedelműek munkáját; Acemoglu és Restrepo 2019-es keretében az automatizálás kiszorító hatása az utóbbi évtizedekben gyorsult, az új feladatok ellensúlyozó hatása gyengült. A különbségekre vonatkozó posztbeli tételt viszont a rendelkezésre álló mérés nem támasztja alá szabályként: az OECD 19 országra kiterjedő, 2014–2018-as vizsgálata szerint semmi nem utal arra, hogy az MI addig növelte volna a foglalkozások közötti béregyenlőtlenséget, sőt a foglalkozáson belüli szóródás csökkenésére talált némi jelet.
Történeti összevetésben is óvatosságra int a „borítékolható”. David Autor áttekintése dokumentálja, hogy a gépi munkától való félelem visszatérő: a ludditák 1811–1812-ben textilipari gépeket törtek — a brit Nemzeti Levéltárban őrzött 1811. december 23-i „Ned Lud” kiáltvány halálos fenyegetést tartalmaz a besúgókra, egy 1812. március 6-i eskü alatt tett vallomás tíz olló és egy kefélőgép elpusztítását írja le —, Keynes 1930-ban „technológiai munkanélküliségről”, de „az alkalmazkodás átmeneti szakaszáról” írt, 1964-ben Johnson elnök külön bizottságot állított fel a kérdésre. A hosszú idősor szerint az amerikai foglalkoztatási arány a 20. század során nem esett tartósan, a mezőgazdaság foglalkoztatási aránya 1900-ban 41, 2000-ben 2 százalék volt, miközben új ágazatok nőttek fel; ugyanez az áttekintés azonban azt is rögzíti, hogy konkrét szakmák és készségek leértékelődtek, a foglalkoztatás polarizálódott, és a rövid távú alkalmazkodás költséges volt. Az előző ipari forradalmak tehát nem hoztak tartós tömeges munkanélküliséget, de ebből sem következik automatikus garancia a jövőre — épp ezért mondható túlzottnak mindkét irányban a lezárt bizonyosság.
Végül a poszt egy része nem tényállítás, hanem minősítés: a „felhasználói buta tömegek”, az „ócska mulatós zene” és a „tovább butít” fordulatokhoz sem a poszt, sem a videó nem ad mérhető fogalmat, kört vagy időtávot, így ezek tényként nem értékelhetők. Érdemes megjegyezni, hogy a digitális szórakoztatással kitöltött munka nélküli élet képe szintén Hararitól származik, aki 2017-es esszéjében ezt is lehetőségként („one answer might be”) vetette fel, nem megállapításként.
Eredeti megnyitása