A poszt első tényállítása helytálló: a Bundesnetzagentur eredményközlése szerint az N-10.1 és N-10.2 területekre a 2025. augusztus 1-i ajánlattételi határidőig egyetlen ajánlat sem érkezett. A hatóság eredeti hirdetménye szerint viszont ez két északi-tengeri, központilag elővizsgált TENGERI terület volt, 2000, illetve 500 MW-tal, tengerfenék-használati és fejlesztési jogra kiírva, EEG-támogatás nélkül; az ágazati szervezetek az aukciós modellt, a negatív licitálást és a bevételi kockázatok fejlesztőkre hárítását nevezték meg okként. Az esemény tehát több mint egy évvel megelőzi a posztot, és a magyar eljárással nem egy fajta: a MEKH 2026. augusztus 30-i kiírása szárazföldi szélerőművek hálózati betáplálási (csatlakozási) jogát osztja ki hat járás kilenc csomópontján, összesen 702 MVA-ra, támogatás odaítélése nélkül. Két nem összemérhető eljárás egy sorba állítása adja a poszt üzenetének súlyát.
A „25 évre kiírt tender” állításnak nem találtam alapját. A MEKH kiírásának időbeli keretei egészen mások: benyújtás 2026. szeptember 4. és október 30. között, eredményközlés legkésőbb december 13-án, a véglegessé vált építési engedélyt 2030. január 1-ig kell igazolni, a hálózati csatlakozás legkorábban 2030. szeptember 30-án kezdhető meg, és 2032. szeptember 30. utáni csatlakozási időpont nem jelölhető meg. A pályázati eljárás alaprendelete a hálózati csatlakozás megkezdésére 24 hónapos időkeretet szab, 25 éves pályázati, csatlakozási, üzemeltetési vagy támogatási időtartamot nem tartalmaz. A 25-es szám a program két másik pontján fordul elő: 25 könnyített térségként kijelölt járás, illetve a pályázó által kötelezően vállalt 25 százalékos vételi jog a kijelölt megújulóenergia-közösség javára. Az iparágban valóban 25 év körüli tervezett üzemidővel számolnak egy-egy szélerőműparknál — egyedi engedélyezési iratok és földhasználati megállapodások is ezzel az időtávval dolgoznak —, de ez nem a most kiírt tender időtartama.
A poszt központi üzenete, hogy Magyarország a németek „szemét-lerakója és pénzszivattyúja” lesz, kérdés formájában megfogalmazott sugalmazás, amelyhez nem találtam dokumentumot. A kiírás nem ír elő német gyártót, német tulajdonost vagy német projektből származó berendezést; egyetlen ilyen jellegű szempontja, hogy 15 százalékos súllyal pontot ér, ha a berendezések 80 százaléka uniós területen gyártó ajánlattevőtől származik — ez nem egyetlen országra szól. A német N-10.1 és N-10.2 tengeri területek berendezései nem is léteznek: ott egyetlen turbina sem épült fel, mert a pályázat ajánlat nélkül zárult. A magyar szélprojekteket a kormányzati és szakmai tájékoztatás szerint magántőke finanszírozza, az uniós forrás a hálózatfejlesztéshez kötődik; a szállítói oldalon a piaci beszámolók dán (Vestas) és kínai gyártókat, illetve azok szűk kapacitásait említik. Arra tehát, hogy N-10.1 vagy N-10.2 eszközei, fejlesztői vagy pénze a magyar programhoz kötődnének, nincs forrás — ez az állítás ellenőrizetlen marad.
Hiányzik a posztból egy döntő fejlemény is: Németország nem hagyott fel a tengeri szélenergiával. A hatóság 2026. január 30-i közlése szerint a 2026-ra tervezett aukciókat — köztük az N-10.1 és N-10.2 újbóli meghirdetését — 2027-re tolták, és ez a 2045-re kitűzött, legalább 70 GW-os offshore célt nem érinti. A német gazdasági minisztérium 2026. szeptember 2-i, tehát a posztot öt nappal megelőző közleménye szerint a kormány fenntartja a bővítési célokat, átlagosan évi 3 GW-os ütemet, kétlépcsős, szükség esetén különbözeti szerződéssel biztosított aukciós modellt vezetne be, és a projektek szabályos futamidejét 25-ről 35 évre emelné. Az a 25 év tehát, amely a német rendszerben eddig fennállt, éppen most hosszabbodna — nem rövidülne.
A „szemét-lerakó” és „pénzszivattyú” minősítés a szerző álláspontja, amit tényként nem lehet elbírálni; a verdikt a poszt két ellenőrizhető tényállítására és a köztük felállított párhuzamra vonatkozik.