Politikusok és influenszerek posztjainak elemzése mesterséges intelligenciával.
Az AI tévedhet! Az elemzést gép készíti: az ítéletet nem befolyásolja személyes meggyőződés, de az eredmény szubjektív is lehet.
Eredeti megnyitásaHa így csinálják ahogy most akarják, csak elveszi a tájat, és nem teremt munkahelyet, hiszen nem kell viledával áttörölni a turbinalapátokat. 12 Ft/kWh a paksi áram, 42-44 a szél. Ki fizeti meg a különbséget?
A poszt egy meglévő, régen megépült atomerőmű üzemi önköltségét állítja szembe új szélerőművek becsült árával, és ebből vezeti le, hogy a különbséget az adófizetők állják — miközben a most futó szélpályázat hálózati csatlakozási jogot oszt, nem termelési támogatást, a videóban elhangzó 10 százalékos kihasználtság pedig az éves magyar adat mintegy fele.
A poszt egy 2026. szeptember 2-i Ultrahang Plusz-felvételből közöl részletet (a videó jobb felső sarkában ez a dátum szerepel), tehát a szeptember 21-i bejegyzés egy közel három héttel korábbi beszélgetésre épül. A közlés súlyát három állítás viszi: a szélerőmű „csak elveszi a tájat" és nem teremt munkahelyet, a paksi áram 12, a szél 42–44 forint kilowattóránként, és a különbséget végső soron az adófizetők fizetik meg.
A két ár nem ugyanazt méri. A 12 forintos szám a már megépült, több évtizede üzemelő paksi blokkok termelési egységköltsége: a Paksi Atomerőmű saját magazinja 2023-ra 13 Ft/kWh-t közölt, a REKK kutatói pedig a 2025-ös éves beszámoló adataiból (247,9 milliárd forint árbevétel, 22,2 milliárd forint üzemi eredmény, 16 097,9 GWh termelés) 14,02 Ft/kWh önköltséget számoltak. Ez üzemi önköltség egy régen amortizált erőműre, nem egy most épülő kapacitás teljes élettartamra vetített költsége. A 42–44 forintos szélárnak ezzel szemben nem találtam azonos módszertanú magyar alapszámítását; a nyilvánosan hozzáférhető 45–54 Ft/kWh-s érték a kötelező átvételi rendszer nap- és szélátlagára, vagyis támogatott átvételi ár a 2006 körül épült parkokra, nem új projekt termelési költsége. Az IRENA 2024-es költségjelentése ezzel szemben azt mutatja, hogy a 2024-ben üzembe helyezett szárazföldi szélprojektek globális súlyozott átlagos LCOE-je 0,034 USD/kWh volt, ami alacsonyabb a napelemes 0,043 USD/kWh-nál — vagyis a posztban szereplő sorrend (a szél másfélszer drágább a napnál) a nemzetközi költségadatokból nem következik. A szerző egy hónappal korábbi, augusztus 21-i bejegyzésében ugyanezekre a tételekre még 20–26 Ft/kWh napenergiát és 40–42 Ft/kWh szelet írt, tehát a számok forrása és tartalma a saját közlésein belül sem állandó.
A „ki fizeti meg a különbséget" kérdés azt sugallja, hogy a különbözetet egy támogatási mechanizmus hárítja át a fogyasztókra vagy az államra. A MEKH augusztus 30-án kiírt pályázata azonban nem beruházási vagy termelési támogatást oszt, hanem 702 MVA hálózati csatlakozási kapacitást hat járás kilenc csomópontján, 2026. október 30-i beadási és december 13-i eredményhirdetési határidővel; a jogi szakmai összefoglalók is azt hangsúlyozzák, hogy a program magja a szabad hálózati kapacitások versenyeztetése. Tótth András energiaügyi államtitkár a Telexnek kifejezetten azt mondta, hogy külön támogatási mechanizmus nem épül a szélre. A videó másik fele viszont megáll: a nagy arányú szélbővítés valóban hálózat-, alállomás- és tárolófejlesztést igényel, és ennek költsége nem a turbinaberuházó számláján jelenik meg teljes egészében — ezt a poszt maga is kimondja, tehát ezt nem lehet elhallgatásként felróni neki. Ugyanakkor a kormányzati kommunikáció épp fordított bontást ad, mint a videó: a hálózatfejlesztésre irányoz elő uniós forrást (a miniszter 1,5 milliárd eurós keretről beszélt, a kormány 868 milliárd forintos tároló- és hálózatfejlesztési programot jelentett be), a szélerőműveket pedig magántőkés beruházásként kezeli.
A „nem teremt munkahelyet, a profit egy az egyben kimegy" állításra sem magyar foglalkoztatási vizsgálatot, sem tulajdonosi-profitszámítást nem találtam — ilyen elemzés a mai állapotban nem is készülhetett el, hiszen a tender nyerteseit csak decemberben hirdetik ki. Ami ellenőrizhető: a kormány augusztus 25-i tájékoztatója szerint a pályázatnál előnyt jelent, ha a projektcég a tulajdonrész legfeljebb 30 százalékára vételi jogot ajánl fel állami cégnek vagy önkormányzatnak, és az önkormányzatok egyszeri és folyamatos díjat is kaphatnak a termelés után; a beruházás építési, alapozási és hálózati munkáit pedig nem lehet távolból elvégezni. Az üzemeltetés tényleg kevés állandó munkahellyel jár, de a „semmit nem teremt" megfogalmazás ennél többet állít, mint amit bármilyen adat igazol.
A videóban elhangzó 10 százalékos kihasználtság a magyar szélerőművekre nem éves adat: a 2024-es magyar kapacitásfaktor az ENTSO-E összesítése szerint 21 százalék körül volt, a MEKH–MAVIR éves kiadványai pedig 2011 és 2023 között 20,7–26 százalék közötti értékeket közölnek. Nyári hónapokban valóban előfordulnak 11–17 százalék körüli értékek, a 10 százalék viszont így, időszak megjelölése nélkül nem állja meg a helyét. A területigényre a poszt nem közöl számot; a WWF-hez köthető szakértői becslés szerint a 4000 MW-os portfólió teljes projektterülete 250–300 négyzetkilométer, az ország területének nagyjából 0,25 százaléka, és ez a turbinák közötti teret is magában foglalja, nem csak a ténylegesen beépített felületet.
„A paksi atomerőmű 12 Ft/kWh-ért termel villamos energiát.”
A Paksi Atomerőmű magazinja 2023-ra 13 Ft/kWh egységköltséget közölt, a REKK a 2025-ös beszámolóból 14,02 Ft/kWh önköltséget számolt. A nagyságrend stimmel, de ez egy régen megépült erőmű üzemi önköltsége, nem új kapacitás teljes költsége.
„A szélerőművi áram 42–44 Ft/kWh-ba kerül, a napenergiás 31–32 Ft/kWh-ba.”
Azonos módszertanú magyar számítást ezekre az értékekre nem találtam; a hasonló nagyságú 45–54 Ft/kWh a kötelező átvételi rendszer nap- és szélátlagára, nem új projekt költsége. Az IRENA 2024-es adata szerint az új szárazföldi szél (0,034 USD/kWh) olcsóbb, mint a napelem (0,043 USD/kWh), vagyis a posztban szereplő sorrend nem általános érvényű. A szerző augusztus 21-i posztjában még 20–26 és 40–42 Ft/kWh szerepelt.
„A paksi és a szélenergiás ár különbségét a magyar adófizetők fizetik meg.”
A MEKH augusztus 30-i pályázata 702 MVA hálózati csatlakozási jogot oszt, nem termelési vagy beruházási támogatást; az energiaügyi államtitkár szerint külön támogatási mechanizmus nem épül a szélre. Közös teher a hálózat- és tárolófejlesztés, de az nem a két ár különbözete.
„A tervezett szélerőművek nem teremtenek munkahelyet, a profit egy az egyben kimegy az országból.”
Magyar foglalkoztatási vagy profitmegoszlási vizsgálatot nem találtam, a tender nyerteseit csak 2026. december 13-ig hirdetik ki. A kormány augusztus 25-i tájékoztatója szerint előnyt élvez, aki a tulajdonrész legfeljebb 30 százalékára vételi jogot ad állami cégnek vagy önkormányzatnak, és az önkormányzatok díjat is kaphatnak a termelés után.
„A mostani magyar szélerőművek kihasználtsága 10 százalék.”
A 2024-es magyar kapacitásfaktor az ENTSO-E adatai szerint 21 százalék körüli volt, a MEKH–MAVIR éves kiadványai 2011 és 2023 között 20,7–26 százalékot mutatnak. Egyes nyári hónapokban előfordul 11–17 százalék, de időszak megjelölése nélkül a 10 százalék téves.
„A 4 GW szélkapacitáshoz jelentős átviteli, elosztóhálózati, alállomási és akkumulátoros tárolói fejlesztés kell.”
A szakmai elemzések és a kormányzati tervek is ezt mondják: a kormány 868 milliárd forintos tároló- és hálózatfejlesztési programot jelentett be, a miniszter 1,5 milliárd eurós uniós hálózatfejlesztési keretről beszélt, a piaci szereplők szerint a csatlakozási költség a beruházás 30 százalékát is elérheti.
„A szélerőművek nagy összefüggő területet vesznek igénybe, mert a turbinák között és a parkok körül védőtávolság van.”
A szakértői becslés szerint a 4000 MW-os portfólió teljes projektterülete 250–300 négyzetkilométer, az ország területének mintegy 0,25 százaléka; ez a turbinák közötti, jellemzően továbbra is művelhető területet is tartalmazza.
Az AI tévedhet! Az elemzést gép készíti: az ítéletet nem befolyásolja személyes meggyőződés, de az eredmény szubjektív is lehet.
