A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt (NVVH) a 2026. évi XXXIV. törvény hozta létre. Az Országgyűlés július 28-án fogadta el, és még aznap kihirdették, vagyis a 2026. április 12-i kormányváltás után, a Tisza-kormány idején. A büntetőeljárási jogkörök a törvény 63. § (3) bekezdése szerint 2026. szeptember 27-én léptek hatályba. Az alábbiak a Nemzeti Jogszabálytár 2026. október 2-i időállapotán alapulnak, amely az október 11-i állapotnak is megfelel.
A vizsgálható kör valóban tág. A 39. § (1) c) pontja szerint vizsgálható az államháztartásból „bármely célra és bármilyen jogcímen” juttatott forrás felhasználása. A (2) bekezdés szerint ilyenkor a kedvezményezett teljes gazdálkodása is vizsgálható. A törvény nem tesz kivételt az egyházi fenntartású, állami normatívából működő intézményekre, ezért ezek is a vizsgálható körbe tartoznak. Bűncselekmény gyanúja nem kell a vizsgálathoz. A kormány törvénytervezethez készített tartalmi összefoglalója ezt ki is mondja. A vizsgálat ugyanakkor kockázatértékelés, bejelentés, panasz vagy más szerv jelzése alapján indul (34. §). Célja a közpénz felhasználásának feltárása, és a lezáró jelentésben csak tény szerepelhet, vélemény nem (35. §). Az iratbetekintés, az adatkérés és a banktitok feltárása is a törvény szerinti eszköz. Arról, hogy a vizsgálat megindításáról értesíteni kell az érintettet, a törvény nem rendelkezik. A helyszíni vizsgálatról viszont főszabály szerint öt nappal korábban értesíteni kell, és lakásba nem lehet belépni (43. §). Ezt a kormányszóvivő augusztusi tájékoztatása is megerősíti.
A felsorolt jogkörök egy részét a törvény korlátai nélkül mondják el. A lehallgatás nem része a közvagyonvédelmi vizsgálatnak, a 40. § (3) bekezdése nem sorolja az eszközei közé. A Telex augusztus 31-i, jogász közreműködésével készült összefoglalója szerint lehallgatásra csak büntetőeljárásban, illetve előkészítő eljárásban kerülhet sor, bírói engedéllyel, a közvagyonnal és közhatalommal kapcsolatos kiemelt bűncselekmények körében. Az együttműködési kötelezettség és az 50 millió forintig terjedő bírság valós (40., 42., 47. §). A kötelezettség azonban nyílt: a nyilatkozatról jegyzőkönyv készül. Az önvád és a hozzátartozó vádolása alól mentesség van (46. §), és bírság csak szándékos szegésért, jogszerű, szükséges és arányos felhívás után szabható ki. Titkos informátori szerepet a törvény nem ír elő.
A jogorvoslatról szóló állítás csak részben igaz. A vizsgálati tevékenység ellen nincs közigazgatási per (36. §), és az együttműködésre kötelező határozat ellen sincs jogorvoslat (40. § (5)). Ezt a szakmai kritika is kifogásolta. A bírság és a közvagyonvédelmi felügyelet viszont közigazgatási hatósági eljárásban születik. A Jogászvilág augusztus 31-i szakmai elemzése szerint ezért ezek közigazgatási perben bíróság előtt megtámadhatók, a bíróság által megsemmisített felügyeleti döntés kárát pedig az állam megtéríti (52. § (9)).
A felügyelet alá vonáshoz nem elég az állami támogatás. Az 51. § három együttes feltételt kíván. Megalapozottan feltehetőnek kell lennie, hogy büntetőeljárás és vagyont érintő kényszerintézkedés jöhet szóba. További tisztázásra kell szükség legyen. A közvagyon védelme pedig más módon nem lehet biztosítható. A felügyeletet hathavonta felül kell vizsgálni, és meg kell szüntetni, ha a vizsgálat büntetőeljárás nélkül zárul. A fél év, egy év, másfél év a vizsgálat határideje (38. §: hat hónap, kétszer legfeljebb hat hónappal meghosszabbítva), nem a felügyelet időtartama. Olyan nyilvános forrást, amely egyházi intézmény elleni NVVH-vizsgálatról számolna be, nem találtunk. Az állítások a törvény által megnyitott lehetőségekről szólnak, nem megtörtént eljárásokról.